Amihez egy dán keze hozzáér...

Kedves Vera!

Az első nagy feladatunk az volt, hogy megtaláljuk azokat az ízeket, amelyeket otthon megszoktunk. Főként a család néhány tagja miatt, akik nehezebben viselik az ilyen jellegű változásokat. Hát, nem volt egyszerű. A dán ételek nem igazán hasonlítanak a magyarhoz.

Ahogy azok ára sem. A dán élelmiszerek… hát, finoman szólva sem voltak olcsók. Még akkor sem, ha az itteni bérekhez viszonyítottuk őket. Az első időkben reflexből átszámoltunk mindent forintra, majd némi döbbenet és szájtátás után szépen visszatettük a polcra. Még talán meg is simogattuk közben őket, hogy "szép áru, drága áru", csak bajuk ne essék. 😁 Aztán lassan megtanultuk, hogy itt más a rendszer, más a gazdaság, más a realitás. És mások az ízek.

Ami viszont vitathatatlan: a minőség. A pékáruk mindenhol frissen sülnek, a zöldségek és gyümölcsök olyan szépek, mintha valaki külön válogatta volna őket. Nincs koszos répa, nincs fonnyadt alma, nincs „majd jó lesz a levesbe” kategória. Minden rendezett, tiszta, ízléses, és valahogy hívogató.

Csak hát… spórolva, átgondoltan kellett nekifutni. Eleinte vajat és lekvárt ettünk, aztán lassan bekúszott a felvágott, majd a gyümölcsök és zöldségek sora. De mindig az olcsó. Lassan lépkedtünk előre, de étel mindig volt az asztalon. Aztán elérkezettnek láttuk az időt, hogy rendeljünk egy pizzát. Egyet. Aztán úgy véltük, hogy mégsem érkezett el az idő. 😅 Az éttermi étkezés pedig egyenesen luxusnak számított. Szoktuk is mondani, hogy amihez egy dán keze hozzáér, az már számunkra megfizethetetlen. 😄 Így volt ez a pékségben kapható kenyérrel vagy péksüteménnyel, az online rendelésekkel, a cukrászdai tortával, de akár a boltban kapható készételekkel is.

Az első időkben a bevásárlás itt tehát nem csak szükséglet, hanem egyfajta tanulási folyamat is volt. Mára tudjuk, hogyan együnk jól, okosan, dánul, és közben hogyan maradjunk meg a magunk ízlésvilágánál is.

Következő alkalommal hozok néhány jellegzetes dán ételt mutatóba.

Szeretettel, Kata